Kedves Olvasó! A legtitokzatosabb, a legtöbb kérdést felvető mágia kétségtelenül a szerelmi kötés.
Mikor alkalmazzuk, alkalmazzuk-e egyáltalán? Ártunk vele, esetleg ez már fekete mágia? Hatásos? A kérdések sora végtelen.
Az összes mágia lényege, hogy egy rítus alkalmával a gondolatok, a szavak, a cselekedetek és az akaratunk erejével olyan erőket mozgósítunk, melyek a mágia célját, tárgyát beteljesítik.
Mágia esetében a legfőbb szabály, hogy ne ártsunk szándékosan. Másodszor pedig hinnünk kell a mágia erejében, illetve körültekintően kell elvégezni, másképp nem működik. Fekete vagy fehér mágia pedig nincs, csak a MÁGIA létezik.
Szerelmi kötés alkalmával egy másik személy érzelmeinek, figyelmének, szerelmének a felkeltése a cél, mely természetesen a kötést kérő személy irányába kell, hogy kifejlődjön. Ha valaki szerelmi kötést kér tisztában kell lennie azzal, hogy a jól elvégzett mágia működik és olyan erőket indít el, melyek változást hoznak az életébe. Fel kell tehát készülni, de azt is tudni kell, hogy az eredmény nem azonnal érzékelhető. Bizonyos idő elteltével jelentkezik a hatása.
És végül, de nem utolsó sorban: az elvégzett mágiát titokban kell tartani, sőt már a mágia elvégzésének elhatározásakor is csak a mágiát végző mágus/boszorkány illetve a mágiát kérő személy tudjon a készülő szeánszról. A lehető legnagyobb titoktartás szükséges minden esetben.
Glanzer Lea jósnő