Glanzer Lea jósnő, ezoterikus tanácsadó

telefon ikon

06 20/575-8893





A jóslás egyidős az emberiséggel, a történelmi korok során legfeljebb a jóseszközök változtak. Kezdetben a természetben fellelhető eszközökkel (faágak, termések, kövek) jósoltak majd a csillagok állásából. A középkorban jelentek meg az első jóskártyák. A cigány vagy más néven vetőkártyák a XIII. századtól kezdve terjedtek el. A cigánykártya hosszú fejlődésen ment keresztül, már ami a szimbolikáját és küllemét illeti. Sokáig nem is volt bárki számára hozzáférhető egy ilyen kártyacsomag. Mai grafikai […]


Kategória: Blog



Amikor valaki jósoltatni szeretne, elsősorban arra gondol, hogy olyan jósnőt keres, aki számára szimpatikus és egyúttal a legjobb is. A második szempont pedig az, hogy a jósnő legyen hiteles. Mitől jó és mitől hiteles egy jósnő? A jó jósnő, dolgozzon is bármilyen jóskártyával, nem kérdez semmit az előtte ülő vendégtől, hanem a kártya sugallataira hagyatkozva mondja el azokat a dolgokat, amit a kérdezővel kapcsolatban lát illetve érez.  Természetesen arra is […]


Kategória: Blog



Kedves Olvasó! Elérkeztünk ismét az év utolsó hónapjához. Decemberben az ünnepi készülődés és az ünnepek mellett jönnek még olyan események, melyek az utolsó pillanatban megváltoztathatják ennek az évnek az eseménysorozatát, akár kellemes meglepetéseket is okozva! Ezúttal is az Univerzum üzenete jóskártyámból húztam egy lapot, az Arany kártyalapot. Nézzük, hogy mit üzen számunkra az Univerzum december hónapra! Az arany az emberiség törtében az egyik legősibb értéket képviseli, a Föld legismertebb ásványkincse, […]


Kategória: Blog



Kedves Olvasó! November utolsó hetében egy fontos üzenet, egy jel érkezik hozzád, mely útmutatást ad egy régóta megoldatlan problémával kapcsolatban! Jó éjt!


Kategória: Blog



Kedves Olvasó! Mai bejegyzésem az előjelekről szól, melyek nap mint nap felbukkannak életünkben. Ezek a jelek lehetnek egészen jelentéktelen kis események, jelenségek, nem feltétlenül nagy dolgokra kell gondolni, a lényeg, hogy társítunk-e valami eljövendő eseményt ehhez a bizonyos jelhez.  A legrégebbi előjelek a természethez, a szokatlan égi jelenségekhez kapcsolódnak, például az üstökös feltűnését a közelgő szerencsétlenséggel, a háborúval társították. De az állatok is gyakran egy-egy esemény előjelét testesítik meg. A […]


Kategória: Blog



Kedves Olvasó! A legtitokzatosabb, a legtöbb kérdést felvető mágia kétségtelenül a szerelmi kötés. Mikor alkalmazzuk, alkalmazzuk-e egyáltalán?  Ártunk vele, esetleg ez már fekete mágia? Hatásos? A kérdések sora végtelen. Az összes mágia lényege, hogy egy rítus alkalmával a gondolatok, a szavak, a cselekedetek és az akaratunk erejével olyan erőket mozgósítunk, melyek a mágia célját, tárgyát beteljesítik. Mágia esetében a legfőbb szabály, hogy ne ártsunk szándékosan. Másodszor pedig hinnünk kell a […]


Kategória: Blog



A szeptemberben kezdődő őszi időszak eseményeire vonatkozóan az Univerzum üzenete jóskártyámat faggattam és ezúttal a Hullócsillag kártyalapot húztam ki. Lássuk tehát, hogy mit üzen az Univerzum erre az őszi időszakra! A hullócsillag, más néven meteor, fényjelenség kíséretében a Föld légkörébe érkező kőzet. A nagy sebességgel történő zuhanás miatt felizzik, ezért tapasztalható a fényjelenség. Az év bizonyos szakában több meteor érkezik a Föld légterébe: ezek a meteorrajok. Csodálatos látványt nyújtanak a […]


Kategória: Blog



Kedves Olvasó!   Mai blogbejegyzésemben egy híres varázskönyvet mutatok be, mely kultúrtörténeti emlék is egyúttal. A Fekete Sárkány varázskönyv  varázsszövegek gyűjteménye, melyet évszázadokon keresztül használtak a beavatottak és mindig bővítették, finomították a benne található mágikus szövegeket. A könyvben megtalálhatók a különböző bűbájok receptjei, démonokat elűző vagy megidéző varázsigék, szerelmet keltő praktikák, gyógyító erők alkalmazásának módjai, egyszóval egy komoly gyűjteménye az elmúlt századok spirituális tevékenységeinek. Napjainkig fennáll a hatása ennek a […]


Kategória: Blog



A blog elolvasásáshoz kattintson a dátumra!   Kedves Olvasó! Egy igazán ősi mágiáról szól mai bejegyzésem, melynek pozitív hatása nagyon régóta segíti az emberek gyógyulását. Ez a mágia a zene és az ének. A zenélés, az éneklés mint  tevékenység egyidős az emberiséggel. Kezdetben nem művészetként tartották számon, hanem a rítusok, a varázslatok egyik fontos eleme volt. Később vált művészeti ággá, de a zene és az éneklés gyógyító, nyugtató és mágikus […]


Kategória: Blog



Kedves Olvasó! Az amulettek és a talizmánok viselése sokat segítenek a hétköznapok során: segítenek nehéz helyzeteket átvészelni, mintegy védelmet biztosítanak annak, aki hordja, de jótékony hatást is kifejt. Az amulettet általában egy varázsló vagy boszorkány készíti el, és az a szerepe, hogy a bajt, a szerencsétlenséget, sőt a rontást távol tartsa viselőjétől. Szimbolikus jelentésű díszítése van ennek a tárgynak, anyaga válogatott és mindenképpen a testen kell viselni. Az amulett hatalma […]


Kategória: Blog